Egyesületünk kiemelten fontosnak tartja az utánpótlás nevelés és a gyermekek sportolási lehetőségeinek fenntartását és bővítését.
Amíg nem áll módunkban korosztályos csapat versenyeztetését finanszírozni, addig minél több iskolában próbáljuk bemutatni a sportágat, illetve ahol már játszák ott új felszerelésekkel és tanácsokkal ellátni a gyerekeket és a testnevelő tanárokat.
Az alább felsorolt intézményekben már jelen van a floorball sportág:
* Tiszaparti Általános Iskola
* Hunyadi János Általános Iskola
* Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola
* Deák Ferenc Gimnázium
Feladatunknak érezzük, hogy a sporttal ismerkedő gyerekeknek versenyzési lehetőséget is biztosítsunk az olyan rendezvényekkel, mint a
I. és II. INTERSPORT kupa. Távlati céljaink között szerepel, hogy bajnokság szerű verseny alakulhasson ki általános iskolák között, mely reményeink szerint rengeteg fiatalt mozgatna meg.
Emelett a Szegedi Tudományegyetem már néhány éve választható sportágként szerepel a sportág, és az egyetemi floorball életbe is bekapcsolódott. Mióta ez ígyvan, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Floorball Egyesület közt fenálló remek együttműködés adja az utánpótlás gerincét.