Szeged „általában"

Szeged, Dél-Alföld legnagyobb városa, 1962 óta Csongrád megye székhelye, egyben a régió igazgatási, kulturális és gazdasági központja. Az 5-ös főút mentén, a Maros torkolatától kissé délre, a Tisza két partján fekszik. A város nagyobb része a folyó jobb partján, a kertváros jellegű Újszeged pedig a bal parton, a Tisza és a Maros szögletében terül el. Autóúton mért távolsága Budapesttől 171, Szabadkától 44, Aradtól 106 kilométer. Közigazgatási területe 281, belterülete 48,5 négyzetkilométer. A Budapest felől érkező E75-ös nemzetközi főút Jugoszláviával, a 43. számú út Romániával köti össze, északkeleti irányban a 47-es út Debrecen felé, nyugaton az 55-ös számú út Bajára vezet. A város lakónépességének száma (1998) 160 ezer, nappali népességének becsült száma 190 ezer fő. A lélekszám alapján a hazai városok között a negyedik helyet foglalja el.

Szeged vidékére a magas napfénytartam és a viszonylag kevés csapadékmennyiség a jellemző. A kontinentális éghajlaton belül szélsőséges klímaviszonyokat és időjárási kilengéseket mutat. Évi középhőmérséklete 11,2 oC. 

 A napsütéses órák száma 2100-nál is több. Mivel hazai nagyobb városaink közül Szegedet éri a legtöbb napfény, méltán hívják a "napfény városának".

A szegedi táj a Tiszának köszönheti változatos, közép-európai jellegű állat- és növényvilágának sajátos vonásait is. Az egykor Tisza-járta táj, ősi élővilága napjainkra a Pusztaszeri Tájvédelmi körzet védett területére települt át, amely a fokozottan védett Fehér-tó révén a szegedi kultúrtájat is magába foglalja.

Egy kis történelem

A Tisza és a Maros szegleténél fekvő Szeged már az őskortól fogva emberi lakhelyül szolgált. Ptolemaiosz leírásából ismerjük legrégebbi nevét: Partiszkon. A későbbi vár helyén római őrállás felügyelte a dáciai só- és aranyszállítás útvonalát. A nagyszéksósi hun fejedelmi lelet és számos történeti adat arra utal, hogy Attila (433-453) hun fejedelem székhelye a környéken lehetett. A 9. század végén a honfoglaló magyarok népe nagy számban foglalta el a Tisza és a Maros árteréből kiemelkedő szigeteket. Szeged neve magyar eredetű és először III. Béla magyar király 1183. évi oklevele említi. Valószínűleg a szeg (szeglet) szó -d helynévképzővel ellátott alakja, más nézet szerint a szeg szó sötétszőkét jelent, és a Maros alatti Tisza színárnyalatára utal.

A tatárjárás Szegedet sem kerülte el. A város lakói vagyonukat odahagyva a környező nádasokban húzódtak meg, majd visszatérve késedelem nélkül újjáépítették a lerombolt várost. A 14. században, az Árpád-ház kihalása után Szeged rövid ideig a főúri pártharcok színterévé vált, majd az Anjou-ház uralomra jutása után, I. Lajos (1342-1382) idején a város nemcsak a déli országrész virágzó kereskedelmi központjává fejlődött, hanem a török előrenyomulásával katonai jelentősége is megnőtt. Zsigmond (1387-1437) 1394-ben Szegedet jelölte ki gyülekező hadainak helyéül, majd 1405-ben erős fallal vette körül a várost. Hunyadi János kormányzása idején (1446-1452) minden évben megfordult a szegedi várban, s 1456-ban Szeged alól indult Nándorfehérvár ostromára.

Mátyás (1458-1490) király uralkodása idején Szeged az Alföld legjelentősebb városává, az ország egyik katonai és közigazgatási központjává fejlődött. A királyi pártfogás a város fejlődésére jótékony hatás gyakorolt. Szeged a 16. század elején az ország egyik legnépesebb településének számított. A premontrei apácák Szentlélekről elnevezett monostora és az alsóvárosi ferencesek rendháza a kor jelentős szellemi központja volt.

A mohácsi katasztrófa után, 1526. szeptember 28-án Ibrahim nagyvezér seregei megszállták a várat, kirabolták és felgyújtották a várost. A mohamedán krónikaírók Szeged "óriási kiterjedéséről, nagy épületeiről, mindennemű javainak bőségéről" számoltak be. A törökök első támadása azonban nem bizonyult végzetesnek, s Szeged megszállására csak Budavár bevétele után, 1543-ban került sor. Hagyományosan tehát 1543 farsangjától számítják Szeged hódoltság kori történetét és a szegedi szandzsák kialakulását.

Szeged népe nem törődött bele az idegen hódítók uralmába. 1552 februárjában a Debrecenbe menekült Tóth Mihály egykori bíró és hajdúcsapatának felmentési kísérlete azonban kudarccal végződött. Az 1552 tavaszán megindult újabb török hadműveletek eredményeként a város környéke jónéhány emberöltőre jól védett hódoltsági zónává lett.

A romokban heverő várat a török kijavította, falait belülről földhányással bélelte ki, a kimélyített árkokat a Tiszával kötötte össze. Ennek eredményeként Szegedet a Duna-Tisza közi török uralom szilárd bástyájává tette. 1554-1560 között a Palánk keresztény lakosság kitelepítette, s házaikba maga költözött be. A mohamedán városrészt félkörív alakban ölelte körül Alsó- és Felsőváros, illetve a Palánktól nyugatra elterülő Középváros. A lakosság az alsóvárosi Havi Boldogasszony templomot látogatta, amely a ferencesek kolostorával az egész település legjelentősebb épületegyüttese volt. A hódoltságban működő szegedi ferencesek veszélyes és áldozatos munkájukat a csendes helytállás körülményei között, erősen megfogyatkozott létszámmal végezték. A lakosság idővel beletörődött a sanyargatásba, és egyet-mást maga is eltanult a töröktől: elleste a fejlettebb kertészkedés fogásait, megtanulta a papucskészítést, elmélyült a bőrcserzés és a paszománykészítés mesterségében, amelyek később fontos iparágak lettek Szegeden.

A török megszállás 143 éven át, 1686. október 23-ig tartott, amikor a császári seregek de La Verge francia tábornok vezetésével felszabadították a várost. A szegedi vár osztrák tulajdonba került, s 1718-ig a Maros mellett húzódó török határ miatt végvár és a bécsi főhaditanács fontos hadműveleti központja lett. 1704-ben a kurucok is eredménytelenül támadták.

Ezt az időszakot a hódoltság előtt megszerzett kiváltságok visszaszerzéséért folytatott küzdelem jellemezte. Temesvár János főjegyző elérte, hogy az 1715. évi országgyűlésen Szegedet a szabad királyi városok sorába iktatták. III. Károly 1719. május 21-én írta alá a szabadalomlevelet, s a ma használatos címert is ekkor kapta vissza a város.

A reformkor évtizedei Szegeden is mélyreható változásokat hoztak. Ipartelepítési kezdeményezések indultak, felmerült a Pest-Szeged között hajózható csatorna megépítésének gondolata, és az 1840-es években elkészítették az első, Szegedet érintő vasútépítési terveket. 1833. szeptember 3-án Széchenyi István a Duna gőzhajóval meglátogatta a várost, 1845-ben megindult a rendszeres tiszai gőzhajózás, létrejött a Védegylet szegedi osztálya és megalakult a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár.

Az 1848. március 15-i forradalom hírét két nappal később, a 17-én érkező Pannónia gőzhajó utasai hozták meg a Tisza-parti városba. Az 50 ezer fős város kitörő örömmel fogadta a hírt és a szabadságot éltetve vonult fel az utcákon. Dáni Ferenc a városháza nagytermében tartott színielőadáson lelkes szavakkal hirdette ki a szabadság, egyenlőség és testvériség győzelmét.

A Tisza és a Maros vonalától védett városnak kiemelkedő stratégiai jelentősége volt. Nemcsak raktáraival töltött be fontos szerepet az ellátás terén, hanem középületeinek átalakításával a sebesültek elhelyezését is biztosította. Ezeket a szempontokat is figyelembe vette Kossuth Lajos, amikor 1848. október 4-én ellátogatott Szegedre és a Szabadság (ma Széchenyi) téri Bauernfeind-ház előtt elmondotta híressé vált beszédét: "Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény, elárvult hazám oszlopa! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted".

Szeged lakossága felesküdött Kossuthra és hősiesen harcolt a szabadságharc minden ütközetében. Amikor a szerbek hétezer fős serege 1849 januárjában Szőreg elfoglalása után Újszegedre is benyomult, Hadik Gusztáv a szegedi nemzetőrséggel megtámadta az ellenséget és február 13-án az első szőregi ütközetben fényes győzelmet aratott.

1849 júliusában a kormány Szegedre tette át székhelyét. Kossuth július 11-én érkezett a városba, a lelkes tömeg üdvözlését a Kárász-ház első emeleti erkélyéről fogadta. Az országgyűlés két alkalommal tartott ülést a szegedi Zsótér-házban.

A kormány augusztus első napjaiban átköltözött Aradra, s a Tisza bal partjára visszavonuló honvédsereg nyomában Haynau augusztus 2-án harc nélkül megszállta a várost. A Henryk Dembinsky (1791-1864) vezette magyar hadak Szőreg alatt fejlődtek csatarendbe, de az augusztus 5-én lezajlott második szőregi csatában súlyos vereséget szenvedtek.

Az önkényuralom bosszút állt a város vezetőin. A honvédseregben részt vett szegediek egy része emigrált, más része a visszavonultság életformáját választotta. 1859-től azonban az ellenzéki közhangulat egyre nyíltabb lett. A nemzeti érzület lángjai a Széchenyi István (1791-1860) tragikus halálát követő napokban csaptak a legmagasabbra.

Az uralkodó az önkényuralmi rendszer válságát kisebb engedményekkel igyekezett enyhíteni. 1856-ban a Kelemen utcában felépült az első állandó színház. 1854. március 4-én a pesti vonal folytatásaként megnyílt a félegyházi-szegedi vasútvonal, majd 1857. november 9-én megindult a forgalom Temesvár felé is. 1860. július 1-én Szeged visszakapta a királyi várost megillető státusát, s közvetlenül a Helytartóság irányítása alá került.

A korai kapitalista gazdasági fejlődés felhívta a tőkések figyelmét a szegedi befektetés lehetőségeire. Felsővároson a Dercsényi testvérek megvetették a Szeszgyár alapjait, a Margit (ma Gutenberg) utca 12. szám alatt pedig Pick Márk (1843-1892) 1869-ben megnyitotta terményüzletét, amelyet előbb paprika-, majd szalámikereskedéssel bővített, 1883 után pedig világhírű szalámigyárrá fejlesztett. Bakay Nándor (1833-1902) a Móraváros és Rókus határán 1863-ban megnyitott családi műhelyből az ország legnagyobb kenderfonógyárát alakította ki. Ezt a fejlődést vetette vissza Szeged történetének legnagyobb hatású eseménye, a pusztító "nagyvíz". 1879. március 12-én hajnalban hatalmas árvíz pusztította el a várost.

A betört víztömeg legelőször Rókust, majd Felsővárost, a belváros mélyebben fekvő részeit, végül Alsóvárost árasztotta el. A katasztrófa 165 emberéletet követelt és a város 5723 (más adatok szerint 5595) épülete közül Reizner János szerint 414, Lechner Lajos szerint csak 265 épület maradt fenn. Március 17-én Ferenc József császár Tisza Kálmán miniszterelnök kíséretében Szegedre érkezett, hogy megszemlélje a romba dőlt várost. Ekkor hangzott el a szállóigévé lett mondat: "Szeged szebb lesz, mint volt". A király megbízásából az újjáépítést Tisza Lajos (1833-1898) vezette, a műszaki munkálatokat pedig Lechner Lajos (1833-1897), a királyi biztosság műszaki osztályának vezetője irányította.

Az újjáépítés legszebb feladati közé tartozott az elbontott vár helyének új utcákkal való beépítése. Ekkor alakult ki a "palotás Szeged" arculata, amely a századfordulóra az eklektika jegyében egységes városépítészeti együttessé formálódott. Az 1883. október 14-16-i királylátogatás alkalmával felavatták a városi színház épületét és a főreáltanodában elhelyezett városi könyvtárat, amelynek állományát Somogyi Károly (1811-1888) kanonok 43 701 kötetes könyvadománya képezte. De ezekben az években épült - többek közt - a Postapalota (1882), a Pénzügyigazgatóság (1883), a Csillagbörtön (1884) és a piarista gimnázium és rendház (1886), a millenniumi évfordulóra a MÁV Üzletvezetőség (1894), a Fa- és Fémipari Szakiskola (1896), a MÁV nevelő- és tápintézet (1896), a Közművelődési palota (1896) és a gőz- és gyógyfürdő (1896) épülete.

A könyvtáron belül létrejött múzeum alapjait Reizner János (1847-1904), a Somogyi-könyvtár első igazgatója vetette meg, az intézmény hírnevét Tömörkény István (1866-1917) és Móra Ferenc (1879-1934) öregbítette. 1892-ben megalakult a Dugonics Társaság. Alapítói közül Kálmány Lajos (1852-1919) 1881-1891-ben megjelentette Szeged népe című háromkötetes néprajzi gyűjtését, Reizner János pedig a századfordulóra elkészítette a város történeti monográfiáját.

Az árvízi újjáépítés élénkítő hatást gyakorolt Szeged iparára és kereskedelmére. Az 1880-as évek első felében az építő- és építőanyag-ipar fejlődött a leggyorsabban, de erőteljes növekedésnek indult a nagyszámú munkaerőt foglalkoztató dohányfeldolgozás és a nagyipari méreteket öltő szalámigyártás is. Ez utóbbi fejlődését a sertéstartás- és hizlalás fellendülése, illetve a paprika mint fontos fűszer jelenléte jótékonyan befolyásolta. A századfordulóra a textilipar vált kiemelkedő ágazattá, a két nagy kender- és lenfeldolgozó üzem országos viszonylatban is jelentős teljesítményt nyújtott.

Az első világháborúban (1914-1918) mintegy 18 ezer szegedi fegyveres harcolt. A 46. közös és az 5. honvéd gyalogezred, illetve a 4. közös és a 3. honvéd huszárezred és más helyőrségek katonáinak többek közt Juhász Gyula (1883-1937) Negyvenhatosok című költeménye és a Hősök kapujának boltozatán Aba-Novák Vilmos (1894-1941) monumentális freskója állított emléket. 1918-ban a béke utáni vágy a szegedieket is az őszirózsás forradalom mellé állította.

Az első világháborút követő trianoni békeszerződés értelmében Szeged határmenti város lett. Kereskedelmi és gazdasági vonzáskörzetének jelentős részét elveszítette. Az árvíz utáni fejlődése megtört, nyersanyagbázisa, infrastruktúrája és piacai nagy veszteségeket szenvedtek. A nemzeti felemelkedést célzó politika révén azonban a város visszanyerte térszervező erejét.

1921-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre költözött. Az egyetem világhírét a Haar Alfréd és Riesz Frigyes képviselte szegedi matematikai iskola és Szent-Györgyi Albert (1893-1986) élettani és orvosi Nobel-díja alapozta meg. A decentralizációs törekvések eredményeként 1928-ban a pesti tanárképző főiskolát Szegedre helyezték.

Az Apostoli Szentszék 1923. február 17-i rendelete a Temesváron tevékenykedő Glattfelder Gyula megyéspüspök székhelyéül Szegedet jelölte ki, majd az 1931. június 19-i bullával a dómot székesegyházzá nyilvánította.

Ekkorra már készen állt a Fogadalmi templom, amelynek 1913-ban megkezdett, majd a háborús kényszerszünet után 1923-ban folytatott építését a templom környékére is kiterjesztették. Így épült fel Rerrich Béla tervei alapján a Dóm teret övező épületsor. Árkádjai otthont adtak a Nemzeti Emlékcsarnoknak. A munkálatok fő támogatója Klebelsberg Kunó (1875-1932) kultuszminiszter, Szeged országgyűlési képviselője volt, aki orvosi klinikákat és kollégiumokat alapított, és új épületek vásárlásával, sportpálya létesítésével bővítette az egyetemi infrastruktúrát.

A templom körül kialakított téren először 1931-ben rendezték meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat, amelyek 1933 és 1939 között, majd 1959-től minden évben a látogatók ezreit vonzotta a Tisza partjára. A előadások a zenei közízlés formálásában, a balett és a néptánc megismertetésében egyedülálló szerepet játszottak.

A második világháborút nélkülözések közepette szenvedte meg a város lakossága. A harcoknak 6000 szegedi esett áldozatul, a zsidó lakosságot gettóba zárták, majd elhurcolták. A szovjet csapatok 1944. október 11-én vonultak be a városba.

A háború után a határmenti helyzet miatt a város gazdaságát a mérsékelt fejlődés jellemezte. 1957-től a nehézipar egyoldalú fejlesztése helyébe a könnyű- és élelmiszeripar, illetve a nehézipar munkaigényes ágazatai léptek. Ekkor települt ide a Szegedi Kábelgyár, a Taurus Gumigyár és jelentősen bővült a szalámigyár. 1965. július 7-től Szeged határában olajat találtak, így a város a hazai szénhidrogén-termelés központjává fejlődött. Itt termelik az ország olajának 67 százalékát, és a földgáz 53 százalékát. Mindez egyes könnyűvegyipari ágazatok (háztartási vegyszerek, kozmetikumok előállítása) megjelenését eredményezte. Napjainkban a város gazdasági életében jelentős szerepet játszik a kis- és nagykereskedelem, amely az 1989 után megjelenő nemzetközi cégek révén nemcsak a szegedi agglomerációra, hanem a szomszédos országokra is erős kisugárzást gyakorol.

1962. január 1-től a város Csongrád megye közigazgatási központja lett. Ugyanebben az évben megkezdődött Odessza-, 1966-ban Tarján-, 1976-ban pedig Makkosház, majd legutóbb Újrókus városrész felépítése. 1973-ban Algyő, Dorozsma, Szőreg, Tápé és Gyálarét csatlakozásával létrejött a mai Szeged, amelynek szerkezetét csak Algyő önálló településsé válása (1997) módosította. 1989-ben a város tagja lett az Európai Nagyvárosok Szövetségének, s a közelmúltban tevékeny szerepet vállalt a határokon átívelő Duna-Körös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés megszervezésében.

Szegedet hagyományos iskolavárosi szerepe, a közép- és felsőfokú oktatásban elfoglalt helyzete az országban Budapest után a második helyre sorolja. A felsőfokú intézmények integrációs folyamatának eredményeként 2000. január elsején 10 karral (és a Zenei Konzervatóriummal) megalakult a szegedi felsőfokú oktatási intézmények szövetsége, a Szegedi Tudományegyetem. A Dél-Alföld tudományos tevékenységét 1961 óta a Szegedi Akadémiai Bizottság fogja össze. 1973-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Központja.

Szeged számos műalkotással gyarapodott és az 1998-2001 között megvalósított belvárosi rekonstrukció eredményeként a Kárász utca és a Klauzál tér az ország egyik leghangulatosabb városközpontjává szépült. Ez a jelentős gazdasági, kereskedelmi, szellemi és művészeti vonzerő a remények szerint együtt jár a konferenciaturizmus fellendülésével, amelynek alapjául a rendszeres városi rendezvények, az évente visszatérő kulturális- és sportprogramok, vásárok és szakkiállítások szolgálnak.

Forrás: Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat