Vasárnap Piliscsaba felé vettük az irányt, ott rendezték ugyanis az idei OB II. második játéknapját. Elektronikus, vagy papír alapú GPS-szel végül is mindenki sikeresen odaért, és amiért ez fontos: ismét kevesen voltunk…
Elsőként a Pécs csapata ellen léptünk pályára. Ők az idei újonc csapat, de tudtuk, hogy vigyáznunk kell velük, mert egy papíron sima meccs is könnyen megbosszulhatja magát. Ezt már tapasztalhattuk is párszor... Már az első percben emberelőnybe kerültünk, egy lökés után, de a fór sajnos kihasználatlanul maradt. A 5. percig kellett várni az első találatra. Ekkor Zola passzát Balázs vágta kíméletlenül a felső léc alá. A találat meghozta a többiek játékkedvét is, járattuk a labdát, keresetük a réseket, lőttünk, egyelőre újabb találat nélkül. 10 perc kellett az újabb gólhoz, Kacsa talált be a 14. percben ugyancsak Zola passzából. A második harmad 10. percében Zsolti volt eredményes Kacsa passzából, majd 6 perccel később ugyanez a páros következett, csak a szerepüket cserélték meg. A 39. percben pedig Balázs növelte immár 5 gólosra a különbséget. Az utolsó játékrész felénél Petike estében talált be, nem kis tapsot és ovációt kiváltva a kispadból. És mivel nincs Szeged meccs Zola gól nélkül, ő is beköszönt, az 56. percben. A mérkőzésen fel tudtunk állni és a passzolgatós játékot játszani, ami a későbbiek folyamán még hasznos lehet az állandó rohanás helyett.
Gólok:
04:37 – Feil Balázs (Papp Zoltán) SZFE
13:10 – Adamecz Gábor (Papp Zoltán) SZFE
29:43 – Dani Zsolt (Adamecz Gábor) SZFE
36:11 – Adamecz Gábor (Dani Zsolt) SZFE
38:37 – Feil Balázs (Dani Zsolt) SZFE
55:16 – Újvári Péter (Dani Zsolt) SZFE
56:06 – Papp Zoltán (Dani Zsolt) SZFE
Második ellenfelünk a nevükkel ellentétben egyáltalán nem öregfiúkból áll. Egy hosszú évek óta együtt játszó, rutinos, technikás floorballosokból álló gárdáról van szó. Egyértelmű utasítást kaptunk az öltözőben Kacsától, mely szerint kőkeményen kell védekeznünk, nem szabad, hogy lerohanjanak minket. Sikerült is betartanunk a kérést, minden lövés elakadt valakiben, vagy ha nem, akkor Dávid a helyén volt, és kitornázta a labdát. Miután megvolt a támadásaik ellenszere, mi is elkezdtünk építkezni, sikerült is helyzeteket alakítanunk. A 19. percben elég volt egy pillanatnyi rövidzárlat, és ellenfelünk megszerezte a vezetést. Szerencsére nem törtünk össze, és szinte rögtön a középkezdés után Tamás passzából Zsolti egyenlített. A 2. harmad is hasonlóan egyenlő erőviszonyok mellett zajlott, lövések itt, lövések ott, önfeláldozó blokkok, hatalmas védések. Ekkor jött a 31. perc, és Zsolti. Megszerezte a labdát, csel, lefordulás, lövés, GÓL! 2-1 ide! Ellenfelünknek innentől kezdve bármi áron gólt kellett szereznie, ami számunkra még keményebb védekezést jelentett. Az utolsó játékrész is nagy tempóban folyt, ami nekünk kedvezett. Egy-egy hibát kihasználva rendre helyzetbe tudtunk kerülni, Tamás asszisztját Zola értékesítette a 45. percben. A képzeletbeli i-re Petike tette fel a pontot, mikor az 50. percben szerelt egy védőt, majd a kapus mellett-fölött a kapuba lőtte a labdát. A hátralévő 10 percben mindent egy lapra téve játszottak az „öregek”, még a kapust is lehozták egy hosszabb időre. Nagyon nyomtak, szerencsére mindenki tudta mi a dolga. Nem minden esetben szép játékkal, de annál eredményesebben sikerült megszereznünk a 4 pontot ezen a 2 fontos meccsen, így már a csoport 2. helyéről várhatjuk a folytatást.
Gólok:
19:05 - Apró Zoltán TF Old Boys
19:27 – Dani Zsolt (Papp Tamás) SZFE
30:21 – Dani Zsolt SZFE
44:29 – Papp Zoltán (Papp Tamás) SZFE
49:37 – Újvári Péter SZFE
A hétvége mérlege 11 lőtt és mindössze 1 kapott gól, ami talán eddigi legjobb teljesítményünk.
Külön kiemelném még Zsolti 3+4-es teljesítményét, ami azt hiszem magáért beszél.
Szegedi FE - Rudas FT 2-2
Elsőként a hazaiak ellen léptünk pályára. A fiatalokból álló Rudas csapata gyors játékkal igyekezett meglepni minket, ám lövéseiket sikerült blokkolnunk, vagy Baksa kapus volt a helyén, és hárított. Mi még a frissen összerakott sorainkkal ismerkedtünk, ebből adódóan előfordultak fennakadások, de ezeket áthidaltuk. Ami viszont sajnos nem ment, az a góllövés volt. Több olyan helyzetünk is akadt, amellyel eldönthettük volna a meccset, de mivel ezek kihasználatlanul maradtak, egy ponttal kellett a mérkőzés végén megelégednünk. Gólok Kiállítások Második mérkőzésünk a tavalyi "mumus" Kecskemét ellen játszottuk. Több meghatározó játékosuk is eligazolt, ám ez nem törte meg őket, hiszen maradtak még gólvágóik. Védelmünk azonban a helyén volt, felállt helyzetből nem sikerült bevenniük a kapunkat, egy-két jól kivitelezett kontra után kellet csak a hálóból kivennünk a labdát. Eközben támadóink is beindultak, veszélyes támadásokat vezettünk, melyekből gól is született, többször is tudtunk vezetni a mérkőzés folyamán. Ám rossz szokásunkhoz híven az utolsó pár percben fejben elfáradtunk, így ellenfelünk megfordította a meccset. Mindent egybevéve egy szoros, izgalmas mérkőzés volt, zárt védelemmel, potenciális támadásokkal. Ha ez az irány megmarad, legközelebb miénk lehet a két pont. Gólok Kiállítások
21:53 - Dani Zsolt (Papp Tamás) - SZFE
23:10 - Takács Viktor (Takács Bence) - RFT
45:29 - Takács Viktor - RFT
50:10 - Papp Zoltán (Papdi Attila) - SZFE
42:02 - Nagy Péter (szabálytalan lökés) - RFTKecskeméti Ref. Gimn. - Szegedi FE 4-3
10:48 - Újvári Józef (Baksa Gábor) - SZFE
19:01 - Osváth István (Tóth Gergő) - KRG
25:52 - Tóth Gergő - KRG
35:45 - Dani Zsolt - SZFE
50:15 - Dani Zsolt - SZFE
56:20 - Tóth Gergő (Kiss Dávid) - KRG
59:43 - Tóth Gergő (Kiss Dávid) - KRG
16:55 - Feil Balázs (fejelés) - SZFE