Szegedi FE - Phoenix FSE - 2016. 01. 24.

2016. január 24. vasárnap, 21:18
Nyomtatás

Szegedi FE - Phoenix Fireball SE 6 - 13 (2-3; 2-5; 2-5)

Egy majdnem elhalasztott ám mégis lejátszott meccsen a Tűzmadarakat fogadtuk. Két sorral tudtunk kiállni, ami kuriózumszámba megy. A pozíciókon variáltunk egy kicsit, ez a húzás be is jött, senkinek nem okozott gondot a váltás. Remekül kezdtük a meccset, 2 gólos vezetést mutatott az eredményjelző. Ellenfelünket ez nem zavarta meg, egyenlített, majd fordított, sőt növelte is előnyét. Mi erre válaszolgattunk is. Sajnos 2 kapott gólra rendre 1-1 lőtt volt a válasz. Szépen játszottunk, küzdöttünk, de minden apró hibát kihasználtak a fővárosiak. A vége 7 közte, de dícséret illeti a csapatot a küzdőszellemért, a tanulságokat pedig levonjuk és tanulunk belőlük.

Pontszerzőink: Bozsó (1+0); Csordás (2+0); Feil (0+1); Marosi (1+1); Keszthely (0+1); Papdi (1+1); Papp B. (1+0); Papp T. (0+1).

Részletek a bővebben után!

A vendégek kérésére majdnem halasztottuk a mérkőzést, mivel kevesen lettek volna a meccsre. Ehhez képest három sorral és két kapussal tudtak "csak" eljönni, míg mi két teljes sorral és egy kapussal vártuk a mérkőzés kezdő sípszavát.

Taktikánk a megszokott volt, a felállásban viszont változtatott az edzőnk. Csordás középre került centernek, Feil és Papp Zoltán védő, míg testvére Papp Tamás csatár lett. Jól indult a harmad, hisz Papdi középre visszatett labdáját Csordás lőtte be a 4. percben (1-0). Phoenix játszott, de nem pörgött teljes intenzitással és nem volt veszélyes a hazai kapura, mi pedig játszottuk a saját játékunkat. 13. percben ismét Csordás eredményes Feil passza után (2-0). Ezután összekapta magát az ellenfél és egy perc alatt kiegyenlített (2-2). Majd a vezetést is megszerzi a 18. perc elején (2-3). Harmad végéig egyenlítenünk nem sikerült.

Szünetben is ezt a játékot kérte Keszthelyi a csapattól, amit az első harmadban bemutatott. A 23. percben a vendégek növelik előnyüket, majd a 27. percben hárommal mentek (2-5). De ebben a percben Papp Bálint harcosan megszerez egy labdát az ellenfél térfelén és egyből lőtt a kapu bal felső sarkába (3-5). Mentünk előre a felzárkózásért, de egy kontra után ismét három az előny (3-6). A 33. percben Marosi lő gólt Keszthelyi passzából (4-6). A csapat tovább hajt a kétszeres létszámban eljövő Phoenix ellen, de gólt nem sikerült szerezni a harmadban már, nem úgy az ellenfelünknek, aki kétszer is betalált (4-8).

Az utolsó húsz percre a felzárkózás jegyében mentünk fel a parkettára. Ez Papdin nem múlott, aki a 43. percben Papp Tamás passza után kilőtte a kapu jobb alsó sarkát (5-8). Megint nem nekünk sikerült a következő gólt ütnünk, így a 46. percben visszaállt a négygólos különbség (5-9). Következő tíz percben gól nem született, de sok helyzet volt mindkét kapu előtt. Volt kapuvas, bravúros védés és mellé lőtt ziccerek. 56. és a 57. percben 1-1 gólváltás történt. Nálunk Bozsó volt eredményes Marosi átadásából (6-10). Majd a vendégek a meccs végéig további három gólt szereztek a teljesen elfáradó szegedi csapat ellen (6-13).

Az egész meccsen jól játszottunk Szeged, tisztesen helyt álltunk a kétszeres létszámban megjelent Phoenixszel szemben. Végig betartottuk a taktikát és azt játszottuk amit tudunk. A végéért kár, hogy elfáradtunk, de a kondin lehet javítani.

Bak Péter