Szegedi FE - Torpedo JSC - 2016.11.13.

Nyomtatás PDF

Szegedi FE - Torpedo Justitia SC 7 - 4 (2-1; 4-2; 1-1)

A Torpedo elleni meccsekre sosem egyszerű felkészülni, igazi ki-ki meccseket játszunk velük évek óta. Majdnem teljes létszámban jelentünk meg, sikerre éhesen, tehát az alapok megvoltak egy jó meccshez. Az első gólt ugyan ellenfelünk szerezte, de a harmad végére fordítottunk, majd a második harmad eleji kis megingás után (egyenlített, majd vezetett is ellenfelünk) fokozatosan feljebb kapcsoltunk és 3 gólos előnyre tettünk szert. Az utolsó harmadban még egy-egy találat esett, de a 3 maradt közte. Sportszerű, izgalmas, jó iramú meccs volt,. Gratuláció jár a csapatnak, az eddigi védekezés mellé a támadásban is újakat mutattunk, csak így tovább!

Pontszerzőink: Feil (1+0); Keszthelyi (1+0); Marosi (1+2); Papdi (2+1); Papp B. (1+0); Papp T. (0+1); Papp Z. (1+1)

Részletek a bővebben után!

Soron következő meccsünket is itthon játszottuk, ellenfelünk a Torpedo volt. Bozsó nélkül 9 mezőny játékossal és 1 kapussal álltunk ki, míg a vendégek 2 sorral és kapussal.

Mi a szokásos hadrendben játszottunk. Védekezésben a hátsó emberek embert fogtak, míg az elől lévők zónázással próbáltak labdát szerezni. Támadásban, miután az ellenfelünk visszaállva zártan védekezett, így felállhattunk és sok passzolgatással igyekeztünk rést keresni a lövésekhez, ill. a csatárok megjátszásához. Torpedo visszavontan védekezett és a kontrákra, megugrásokra játszott. Első percekbeli ismerkedés után a vendégek szereznek meg egy kipattanót és azt lövik a kapunkba a 4. percben (0-1). 7. perc elején a válasz, miután Keszthelyi szerez labdát az ellenfél térfelén és a kapuba talált (1-1). Továbbra is támadásban maradtunk és két perccel később Marosi passzából Papdi lövi ki a hosszú felső sarkot (2-1). Harmad hátralevő részében mi irányítjuk a játékot, ellenfelünk a gyors ellentámadásokkal veszélyeztettek. De újabb gól, gólok már nem estek a harmadban.

Második harmad első perceiben sikerült kissé bealudnunk, hisz két védelmi megingásunkat is gólra váltotta a vendégcsapat. Előbb a 23., majd a 26. percben is gólt szereztek és megfordították az eredményt maguk javára (2-3). Egyenlítés ismét hamar jött, hisz Papp T. játszotta be a labdát középre, ahol Papp Z. átvette és fordulásból a kapuba lőtt a 28. percben (3-3). Egy perc sem telik el, amikor a meccs előtt még pont nélkül álló Feil a félpályáról kilövi a hosszú oldalt, senkitől sem zavartatva (4-3). Időkéréssel próbálták a vendégek a soraikat rendezni, hisz pontokért jöttek Szegedre. Barátságos légkörben, minimális szabálytalansággal játszott mérkőzés első és végül egyetlen kiállítását a vendégek kapták a 37. percben. Így emberelőnybe kerültünk és még a kiállítás percében Papdi maradt a kapu előtt egyedül és Papp Z. passzából a kapuba talál (5-3). Torpedo kezdett kitámadni a labdaszerzés céljából, de hátul továbbra is stabilak voltunk. Szépíteni nem sikerült Nekik, míg mi a 40. percben Papdi előkészítéséből Marosi talál be (6-3).

Harmadik harmad hajtósra sikerült, hisz a vendégek igyekeztek, hogy az eredményt megfordítsák. Védekezésünk eddigi meccsekhez hasonlóan jól ment. Több blokkolás, labda megszerzésünk volt, ill. ha a labda eljutott a kapunkig a kapusunk védett. Támadásban sok helyzet, lehetőségünk volt a kinyíló Torpedóval szemben. Többszer mentünk kettő az egyben, de sorra kimaradtak ezek. Volt benne kapufa, üres kapuba be nem találás, ill. kapus hárítás. Míg ellenfelünk az 50. percben a kapusunk válla felett kilövik a hosszú sarkot (6-4). Hamar visszaállt a háromgólos különbség, miután egy vendégtámadás után kapusunk indította Marosit, majd ő önzetlenül Papp Bálinthoz passzolt, aki 4. v. 5. ziccerét gólra váltotta az 54. percben (7-4). Meccs hátra levő pár perce lepergett, újabb gól, gólok nem esett egyik oldalt sem és így a SZFE győztesen hagyta el a parkettát.

Ismét a csapat dominált ezen a meccsen, hisz mindenki odatette magát és majdnem mindenki pontot is szerzett.

Folytatás 11.19-én, szombaton, Érden a Magyar Kupában, majd 11.27-én itthon a Veszprém ellen a bajnokságban.

Bak Péter

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Like-olj minket!

Like-olj minket a Facebookon!

Mérkőzések

szeptember 24.
Szeged - Lizards 5 - 8

október 1.
SZPK - Szeged 7 - 4

október 15.
Neumann – Szeged 4 - 16

október 21.
Szeged - Torpedo 5 - 2

október 28.
Szeged - DEAC 2 - 4

november 19.
Szeged - Dunaújváros 5 - 8

november 25.
Phoenix - Szeged 2 - 4

december 3.
Kazincbarcika - Szeged 11 - 3

december 10.
Szeged - Krokodilok 8 - 8

december 17.
Szeged - Phoenix Fireball (MK) 3 - 28

január 13.
Lizards - Szeged 9 - 5

január 28.
Szeged - SZPK 4 - 14

február 11.
Szeged - Neumann 8 -7

február 25.
Torpedo - Szeged 7 - 5

március 11.
DEAC - Szeged 8 - 4

március 18.
Dunaújváros - Szeged 13 - 1

április 7.
Szeged - Kazincbarcika 5 - 13

április 15.
Krokodilok - Szeged 12 - 7

április 22.
Szeged - Phoenix 9 - 7

ATTE Sportcsarnok

Online

Oldalainkat 41 vendég böngészi

Médiapartnerünk

szegedma.hu