SZPK - Szegedi FE - 2015. 11. 29.

Nyomtatás PDF

SZPK - Szegedi FE 11 - 5 (2-0; 4-1; 5-4)

A tavalyi bajnok és idei veretlen listavezető otthonába látogattunk a hétvégén. Az eddigi mérkőzéseinken mindig komáromi győzelem született, de izgalmas meccseken, sikerült elkerülnünk a "nagyobb zakókat." Ők sokan voltak, fiatalok, gyorsak és technikásak. Mi 3 cserével utaztunk, kicsit lassabbak és öregebbek vagyunk. Minden erőnket bevettünk, 6 lett közte.

Pontszerzőink: Csordás (3+1); Feil (0+1); Keszthelyi (0+2); Papp B. (1+0); Papp Z. (1+1).

Részletek a bővebben után!

Vasárnap hajnali indulás során tudtuk, hogy sérülés, munka és tanulás miatt 8 mezőny játékossal és 1 kapussal indultunk el Komáromba. A tavalyi OB II. bajnoka ellen, aki idén még veretlen a mezőnyben - 21 játékossal állt ki - a tisztes helytállás és a tudásunk legjavát adva játszunk egy remek mérkőzést.

Taktikánk nem változott, hisz a hátsó emberek embert fogtak, míg az elől lévők zónáztak, megakadályozva az ellenfél gyors labda felhozatalát, ill. a passzok útjának a lezárását. Támadásban meg a mihamarabbi labdafelhozatal, gyors rövid passzokkal és lehetőség szerint lövéssel zárni. Ez az első harmadban sikerült is, de a kapuba nem tudtunk betalálni. Míg ellenfelünk egy lepattanó lövés után és egy közép távoli lövés révén, ami a védők lábai között talált utat a kapuba kétgólos előnyt szereztek a harmadban.

Szünetben kérte az edző, hogy a védekezésre jobban figyeljünk, mindenki vegye fel a saját emberét, ne hagyjuk, hogy könnyen felhozzák a labdákat. 22. percre három nőt az előnyük (0-3). Mezőnyben fojt a játék, mindkét két kapu előtt adódtak lehetőség, de a kapusok védtek vagy a lövések voltak pontatlanok. A 27. percben egy megugrás után a Papp Zoltán passzolt középre, ahol Csordás érkezett és a kapuba talált (3-1). A harmadban már további gólt nem sikerült elérnünk, de helyzeteink, lehetőségünk volt az SZPK ellen. Míg ők szerencsés találattal valamint védelmi hibáinkat kihasználva további három gólt szereztek a harmad végéig (6-1).

Harmadik harmad elején üt egy gólt a Komárom, de ezután tíz perc gól csend következik. Igaz helyzeteink továbbra is megmaradtak, míg a hazai csapat is több veszélyes támadást vezet, de kapusunk remek teljesítményt nyújtva őrizte a kaput az újabb góloktól. Utolsó tíz percben az SZPK négy gólt szerez, míg mi is ugyan ennyit. 55. percben Feil visszapasszol Csordáshoz, aki a félpályáról lő a kapuba (9-2). 57. percben a remekül játszó Csordás adja a gólpasszt Papp Bálintnak (11-3). A hazai csapat időt kér, majd leviszi a kapusát, hogy gyakorolják a hat az öt elleni játékot. Ebből mi jöttünk ki jobban, hisz Papp Zoltán lőtt az üres kapuba Keszthelyi passzából 58. percben (11-4). Majd ismét Keszthelyi passzából Csordás talál be a 60. percben (11-5)

Csapat remekül helytállt, tudtuk, hogy nem ezt a meccset kell megnyernünk. Csordás is igazolta, hogy jó játékos, hisz megszerezte első bajnoki góljait, amióta leigazoltuk. Bozsó is nagyot küzdött, de a kétperces kiállítása nem jött össze.

Folytatás két hét múlva idehaza a Mesehősök ellen.

Bak Péter

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Like-olj minket!

Like-olj minket a Facebookon!

Mérkőzések

szeptember 24.
Szeged - Lizards 5 - 8

október 1.
SZPK - Szeged 7 - 4

október 15.
Neumann – Szeged 4 - 16

október 21.
Szeged - Torpedo 5 - 2

október 28.
Szeged - DEAC 2 - 4

november 19.
Szeged - Dunaújváros 5 - 8

november 25.
Phoenix - Szeged 2 - 4

december 3.
Kazincbarcika - Szeged 11 - 3

december 10.
Szeged - Krokodilok 8 - 8

december 17.
Szeged - Phoenix Fireball (MK) 3 - 28

január 13.
Lizards - Szeged 9 - 5

január 28.
Szeged - SZPK 4 - 14

február 11.
Szeged - Neumann 8 -7

február 25.
Torpedo - Szeged 7 - 5

március 11.
DEAC - Szeged 8 - 4

március 18.
Dunaújváros - Szeged 13 - 1

április 7.
Szeged - Kazincbarcika 5 - 13

április 15.
Krokodilok - Szeged 12 - 7

április 22.
Szeged - Phoenix 9 - 7

ATTE Sportcsarnok

Online

Oldalainkat 31 vendég böngészi

Médiapartnerünk

szegedma.hu