Szegedi FE - DEAC Floorball - 2015.09.20

Nyomtatás PDF

Szegedi FE - DEAC Floorball 4 - 6 (0-0; 1-2; 3-4)

A tavalyi két győzelem után a két pontot jogosan szerettük volna itthon tartani a debreceniek ellen. Az első játékrészben egyik csapat se szerzett gólt, mi a távoli lővéseinkkel a kapust találtuk el, ők a kontrákból szintén. A második harmadban beindultak a gépezetek, a mienk kicsit lassabban, mint vendégeinké. A hibáinkat kihasználva vezetést szereztek, amit kiegyenlíteni ugyan sikerült, de fordítani nem. Hajtottunk, de nem sikerült a pontokat itthon tartani.

Pontszerzőink: Keszthelyi (2+1); Marosi (0+1); Papp T. (0+1); Papp Z. (0+1); Papdi (2+0)

Részletek a bővebben után!

Rég nem látott jelenségnek lehetett tanúja aki kilátogatott a mérkőzésre hisz a munkája miatt hiányzó Ujvári kivételével jelen volt mindenki és így két teljes sorral tudtunk kiállni a 3 sorral és 2 két kapussal érkező DEAC ellen.

Elmúlt meccshez hasonlóan zónáztunk védekezésben, míg támadásban a gyors, pontos labda kihozatallal indultunk meg a kapu felé. Ellenfelünk teljesen visszazárt a térfelére és kontrákra rendezkedtek be, amit az egész meccs végig is játszottak. Így a felállt védelemmel szemben kellett támadnunk egy-egy megugrástól eltekintve. Első harmadra rá is nyomta bélyegét az ellenfél zárt védekezése, hisz mindkét oldalt néhány helyzet, lövés mellett le is pörgött az első húsz perc. Kedélyeket a harmad közepén hátvédünk Bozsó és kapusunk ütközése borzolta, miután a kapusunk kis ápolás után folytatta a kapu őrzését.

Második harmad elején két gólt is szerzett a DEAC. Előbb egy kontra, majd egy gyors szabadütés után mattolták a szegedi védelmet. 26. percben 0-2. Gyorsan jött a válasz, Papp Tamás passzolt szabadütésből Keszthelyi elé, aki kilőtte a hosszú felsőt a 29. percben (1-2). Több lehetőségünk is volt az egyenlítésre, de vagy a kapuvas, vagy a debreceni kapus hárított, míg ellenfelünk továbbra is kontrákból veszélyeztetett, de védelmünk stabil volt.

Harmadik harmad első percében Papp Zoltán szerez labdát a térfelünkön, majd a kapu elé felfutó Papdihoz passzol és ő a kapus alatt belövi az egyenlítő gólt (2-2). Két perccel később eggyel megy a Debrecen (2-3). De két perccel ezután Marosi szerez labdát, majd visszagurítja Keszthelyinek, aki a kapuval szemben kilövi a kapu bal oldalát (3-3). Támadtunk a vezetés megszerzésért, de megint a DEAC-nak sikerült gólt szereznie a 48. percben (3-4). Vendégek időkéréssel próbáltak frissülni, de rögtön azután emberhátrányba kerültek sorozatos akadályoztatás miatt. Erre mi is időt kértünk, megbeszéltük a felállás és, hogy melyik figurát játsszuk meg előnyben. Fel is álltunk, járatuk is a labdát, de Keszthelyi utolsó emberként eladta a labdát és a vendégek játékosa élt is a lehetősséggel az 54. percben (3-5). Ezt követően is a figura megjátszására játszottunk, ami be is jött a DEAC kiegészülése után. Hisz Keszthelyi remek labdát adott Papdinak a kapu hosszú oldalára, akinek csak be kellett ütni az 56. percben (4-5). Rohamozott a SZFE az egyenlítésért, próbálkozott a csapat becsülettel, de az egyenlítés nem jött össze. Utolsó előtti percben a kiugró debreceni játékost a bírók szerint szabálytalanul szerelte Feil, így büntetőt ítéltek, amit a DEAC értékesített (4-6). Utolsó percben is ment a csapat, helyzet is megvolt a szépítésre, majd az egyenlítésre is, de gólt nem értünk el. Fél perccel a vége előtt a vendég Lánczi szándékosan hátulról kilökte palánkon át a kínai játékosunkat, aki nem szedett össze súlyos sérülést, szerencsére.

Két egyenlő kvalitású csapat meccsén a helyzeteit és a hibánkat kihasználó csapat nyert. Visszavágás tavasszal.

Először játszott tétmeccsen nálunk Papp Bálint, aki rengeteg futással és labdaszerzéssel hívta fel magára a figyelmet és lövései is voltak, de gólt nem szerzett. Jól mutatkozott be az SZFE-ben.

Bak Péter

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Like-olj minket!

Like-olj minket a Facebookon!

Mérkőzések

szeptember 24.
Szeged - Lizards 5 - 8

október 1.
SZPK - Szeged 7 - 4

október 15.
Neumann – Szeged 4 - 16

október 21.
Szeged - Torpedo 5 - 2

október 28.
Szeged - DEAC 2 - 4

november 19.
Szeged - Dunaújváros 5 - 8

november 25.
Phoenix - Szeged 2 - 4

december 3.
Kazincbarcika - Szeged 11 - 3

december 10.
Szeged - Krokodilok 8 - 8

december 17.
Szeged - Phoenix Fireball (MK) 3 - 28

január 13.
Lizards - Szeged 9 - 5

január 28.
Szeged - SZPK 4 - 14

február 11.
Szeged - Neumann 8 -7

február 25.
Torpedo - Szeged 7 - 5

március 11.
DEAC - Szeged 8 - 4

március 18.
Dunaújváros - Szeged 13 - 1

április 7.
Szeged - Kazincbarcika 5 - 13

április 15.
Krokodilok - Szeged 12 - 7

április 22.
Szeged - Phoenix 9 - 7

ATTE Sportcsarnok

Online

Oldalainkat 42 vendég böngészi

Médiapartnerünk

szegedma.hu