Szegedi FE - SZPK - 2016. 04. 03.

Nyomtatás PDF

Szegedi FE - SZPK Komárom 8 - 15 (2-4; 4-4; 2-7)

A bajnokság utolsó hazai mérkőzésén a már bajnok Szőnyi Palándöngetők Körét fogadtuk. A múltkori, miskolcon mutatott fegyelmezett védekezést és támadásvezetést kérte tőlünk Keszi, amit nagyrészt sikerült is betartanunk. Pörgős, látványos - az első két harmadban szoros - meccset játszottunk. A végére tempót váltott a címvédő, és kihasználta a hibáinkat, így a gólkülönbség is megugrott. Ennek ellenére előre mutató a játékunk, a heti egy edzéshez képest. A jelenlévők közül majdnem mindenki szerzett pontot, ami szintén pozitív.

Pontszerzőink: Bozsó (0+1) 6perc; Csordás (1+1); Feil (1+1) 2perc; Keszthelyi (1+0); Marosi (1+0); Őze (0+1); Papdi (1+1); Papp Z. (3+0).

Részletek a bővebben után!

 

Miskolci FE - Szegedi FE - 2016. 03. 20.

Nyomtatás PDF

Miskolci FE - Szegedi FE 14 - 7 (3-1;5-2;6-4)

Az őszi, hazai vereség urán tettvágytól fűtve keltünk útra Miskolcra. Voltak hiányzóink, ráadásul a  meccs reggelén derült ki, hogy Bálint nem tud jönni, majd a helyszínre betegen érkező Keszthelyi se vállalta végül a játékot. Így 1 cserével álltunk fel ellenfelünk két és fél sorával szemben. Taktikánk egyértelmű volt: beállunk védekezni, majd megugrunk. Ez egész jól sikerült, a vártnál jóval több helyzetet tudtunk kialakítani, az első harmad végén 3-1 volt az állás. Az idő teltével persze nőtt a különbség, de nekünk is akadtak bőven szép pillanataink, főleg a kapuban parádézó Bak Petya részéről, de mindenki odatette magát. Az öltözőben levontuk a következtetést, hogy ha kevesen vagyunk, úgy tűnik, jobban tudunk koncentrálni, de hát egy cserével nem lehet meccset nyerni...

Pontszerzőink: Bozsó (4 perc); Csordás (0+2); Feil (1+0); Papdi (1+0) 2 perc; Papp T. (1+2); Papp Z. (4+1)

Részletek hamarosan!

 

Torpedo - Szegedi FE - 2016. 03. 06.

Nyomtatás PDF

Torpedo Justitia SC - Szegedi FE 11 - 8 (6-5; 2-1; 3-2)

Az őszi, hazai siker után a 2 pontért utaztunk Érdre, a Torpedo ideiglenes otthonába. A mérkőzés ennek megfelelően is indult, másfél perc után vezetést szereztünk. Gyorsan jött is rá a válasz, de ezt követően még kettőt berámoltunk, 3-1. Túlságosan megnyugodtunk, így ellenfelünk egyenlített, sőt, át is vette a vezetést. Egy igen csak gól gazdag első harmad után 1-gyel vezettek. A szünetben rendet raktunk a sorokban és a fejekben, de még mindig nem sikerült a fordítás, csak kergettük az eredményt, pedig szép támadásaink voltak. Két egyenlő tudású csapat találkozott, a ki-ki meccset most a Torpedo nyerte.

Pontszerzőink: Csordás (2+3); Feil (0+1); Marosi (2+1); Keszthelyi (2+3); Őze (1+0); Papp T. (1+0).

Részletek a bővebben után!

 

Szegedi FE - ORIGO SE - 2016. 02. 28.

Nyomtatás PDF

Szegedi FE - ORIGO SE 3 - 9 (0-3; 1-2; 2-4)

A múlt havi kupameccs után ismét az Origo látogatott hozzánk. Bár a két sorunk nem volt meg, és sérültünk is volt, bizakodtunk egy jó meccsben. A kritikus 2. harmadot sikerült végre jól lehoznunk, ám védekezésbeli hibánkat ellenfelünk kihasználta, míg nekünk nem jöttek össze a befejezések, pedig nem egy nagy ziccerünk volt. A korántsem hibátlan játékvezetés megkérdőjelezése miatt egy piros lap is volt a meccsen, így Papdi ki kell hagyja a következő, Torpedo elleni meccset.

Pontszerzőink: Csordás (1+0), Keszthelyi (1+0), Papdi (4 perc+végleges), Papp Z. (1+0).

Részletek a bővebben után!

 

DEAC - Szegedi FE - 2016. 02. 13.

Nyomtatás PDF

Debreceni EAC - Szegedi FE 6 - 0 (1-0;4-0;1-0)

A hétvégén Debrecenbe látogattunk, ahol az őszi hazai csorbát szerettük volna kiküszöbölni. Az első harmadban jól is ment a játék, bár csak helyzetekig jutottunk, a befejezés nem ment. A második harmadban a "szokásos" lefagyás következett, így hiába támadtunk fel a meccs végére, még szépítenünk sem sikerült.

Részletek a bővebben után!

 


7. oldal / 29

Like-olj minket!

Like-olj minket a Facebookon!

Mérkőzések

szeptember 24.
Szeged - Lizards 5 - 8

október 1.
SZPK - Szeged 7 - 4

október 15.
Neumann – Szeged 4 - 16

október 21.
Szeged - Torpedo 5 - 2

október 28.
Szeged - DEAC 2 - 4

november 19.
Szeged - Dunaújváros 5 - 8

november 25.
Phoenix - Szeged 2 - 4

december 3.
Kazincbarcika - Szeged 11 - 3

december 10.
Szeged - Krokodilok 8 - 8

december 17.
Szeged - Phoenix Fireball (MK) 3 - 28

január 13.
Lizards - Szeged 9 - 5

január 28. 11:00 - Szeged
Szeged - SZPK

február 11. 11:00 - Szeged
Szeged - Neumann

február 25. 10:00 - Érd
Torpedo - Szeged

március 11. 14:30 - Debrecen
DEAC - Szeged

március 17-18. (Dunaújváros?)
Dunaújváros - Szeged

március 24-25. (Szeged)
Szeged - Phoenix

április 7-8. (Szeged)
Szeged - Miskolc

április 15. 16:30 - Érd
Krokodilok - Szeged

 

ATTE Sportcsarnok

Online

Oldalainkat 31 vendég böngészi

Médiapartnerünk

szegedma.hu